Molnár Ibolya

PÁRIZS

Lelkemben hordtam vágyát,
S nem bántam az évek múlását.
Akartam, hogy szépségét kitárja,
S engedje, hogy magamba szívjam
A világi gyöngyszem áhítatát.

Az idő illanása vágyamat nem rombolta,
Csak nagyobbá varázsolta,
Magam sem tudtam, mi tartott vissza,
S miért, hogy valósággá nem váltottam,
Lelkem már rég kész volt e sok titokra.

Annyi szépség, s megannyi fájdalom,
Annyi nagyszerűség, s megannyi félelem,
Annyi szerelem, s megannyi gyötrelem,
Már gyermekként ráeszméltem,
E várost csak érett fővel ízlelhetem.

Tán vártam valamire, mi megérlelte,
Tán hozzáöregedtem, hogy mélyét,
S ne felszínét értsem,
S legyen szívemnek, eszemnek képessége
A hajdan volt lakók lelkének értésére.

Gyötrelmes állásom elhagyva,
Lelkemben felszabadultan,
Egy jeges tavaszon gépem Párizs felé szállt,
S bár gondolatom olykor fiamnál kószált,
nem irigyeltem tőle a Burj-al-Arab csodáját.

Párizs fenséges titkát végre kitárta,
Útjain a meleg otthon képzetével léptem,
A Sorbonne-nál kokárdám titkát tudták,
- nem bántott a diáklázadás feszültsége -,
S bizony megérintett az őstanulók szelleme.




A Montmartre apró sok részlete,
- mely eldugott kis hotelszobám is rejtette –
A metsző hideget átható napfényben
Didergő festők különös léte,
Mely azonnal Lautrec hányattatását idézte.

Az út, mely végén a Sacré-Coeur állt,
Kínálva felfoghatatlan pompáját,
Mélyében órákig békében lépkedtem,
Az áhítatot, s csendjét megtörni
A fekete bőrű templomőr nem engedte.

Az Eiffel-torony liftjének suhanása,
A Szajna túlpartjáról látványa,
Rögtön megértette, mi volt,
Mi nagyjaink szívét rabul ejtette,
S marasztalta őket ott évekre.

Kellett, hogy egyedül legyek,
Kellett, hogy érzéseim folyásának teret engedjek.
Emberré váltam újra, lelkem Párizs megtisztította.
Agyam az ezerszínű bevándorlók zsibvásárát felfogta,
S a szenny, mocsok, alvilág létezését nem tagadta.

S bár láttam Párizs civilizált lakói rohanó életét,
S éreztem, hogy sokaknak teher itt is a lét,
S bizony nem mosolyog sokat a francia,
Mégis, valami emberség és közösség a várost áthatotta,
Mily rég volt, hogy Budapest ezt nekem nyújtotta.

(2009. január 25.)


Kedves Fórumozók!

Szívesen olvasnám másnak is a versét, akit megihletett Párizs, ugyanúgy, mint engem. Én 2006. márciusában voltam Párizsban először. (Egyelőre még nem tudtam visszamenni újra...)